Sims 3

További képek a galériában!
Az EA világhírű fejőstehene elérte a hármas számot, és amint az várható volt, a kiadás pillanatában a toplisták tetejére ugrott, hogy aztán várhatóan ott is maradjon még jó sokáig. A The Sims 3 ha nem is sokkal szebb, de minden más szempontból több és jobb lett. A kiadása körüli fiaskó, a netre idejekorán kikerült kalózváltozat sem tudta elérni, hogy az EA a kardjába dőljön, ráadásul még marketingfogásnak sem volt rossz, hiszen rekordokat döntögető mennyiségben veszik a játékot már most. A kis híján tíz éves múlttal büszkélkedő "életszimulátor" a harmadik részre levetkőzte gyermekbetegségeit és teljesen új játékélménnyel tör a csúcsra. Már az intróban feltűnik, hogy minden eddiginél igényesebb és kidolgozottabb játékkal állunk szemben. Persze ez csak körítés, a lényeget a játék elkezdésével láthatjuk. Teljesen új, sokkal intuitívabb és szebb menürendszert kapott a játék. A régi motorosoknak feltűnhet viszont, hogy csak egyetlen választható városka van a játékban, Sunset Valley, de erről később. Mint minden Sims játék elején, itt is először a karakterszerkesztőbe vezet az út. Simünk külsőjének kialakítása jó móka volt a korábbi részekben is, most viszont még több mindent testreszabhatunk. Sokkal letisztultabb formákat és idomokat kaptunk a harmadik részre. A finomabb vonalak és lekerekített élek sokkal barátibb megjelenést kölcsönöznek simjeinknek. A legnagyobb előrelépés itt, hogy az izomzatot és a ? khm ? "párnázást" már egy folyamatos csúszkán szabályozhatjuk, nem csak váltógombbal, így kedvünk szerint állíthatjuk karakterünk formáját a botsáska és a kékbálna között. Új kiegészítőket is rakhatunk simünkre: órák, karkötők, nyakláncok, szemüvegek, fülbevalók, piercingek és sok egyéb található a választékban. A ruházkodás nem változott számottevően, itt az immáron választható lábbeliket, zoknikat és kabátokat emelném ki. Újdonság viszont, hogy az eddigi viseleteken belül (hétköznapi, ünneplő, sport stb.) most már külön szetteket is összeállíthatunk, és minden öltözékhez választhatunk külön hajviseletet, kiegészítőket, így már nem csak egyféleképpen tudunk felöltözni. Itt azonban nem ér véget a dolog. Simjeinknek eddig is volt személyisége, melyet korábban csillagjegyekkel és hat tulajdonság pontozásával állíthattuk be. Most viszont egy merőben más, életszerűbb rendszert kapunk. Simünknek különböző személyiségjegyeket adhatunk, mint például munkamániás, gonosz, otthonülő, érzéketlen, rendes stb. Összesen hat ilyet adhatunk nekik, ezzel sokkal összetettebb és életszerűbb simeket kapunk. A készítők rengeteg újságcikket és társkereső hirdetést olvastak el, hogy megnézzék, az emberek hogyan jellemzik magukat és másokat, ezekből került ki a sok választási lehetőség. Egy szétszórt, ügyetlen zseni, aki rosszul bánik az emberekkel, de a munkában az élre tör? Egy szép és megrögzött bulihuligán, aki érzékeny a kritikára? A lehetőségek szinte végtelenek. Ha elégedettek vagyunk simünkkel, mehetünk házat nézni. Sunset Valleyben van sok eladó ház és telek, szóval a változatosságnak csak a pénztárcánk szab határt. Persze egy újdonsült család nem engedhet meg magának holmi palotát, viszont itt is lehet azért trükközni. Miután kinéztük a nekünk tetsző kecót, megválaszthatjuk, hogy bútorozva avagy bútorozatlanul szeretnénk azt megvásárolni. Ha bútorozva vesszük, egy kész és teljesen lakható házat kapunk, így nem kell pepecselni a tévévásárlással és a tapétázással. Berendezés nélkül viszont nem csak olcsóbb, de mi választhatjuk, meg mit veszünk és hova tesszük. Akik szeretnek a berendezéssel babrálni, azok a felújított vásárlás menüben mindent megtalálnak. A tárgyakat most már nemcsak az előre választható néhány mintával színezhetjük ki, hanem akár mi magunk is kreálhatunk ilyet. A szerkesztőben a szivárvány bármely színére befesthetjük az adott tárgyat és annak részeit, és választhatunk mintákat is, mint például különböző faerezetek, fémek, textilek. Mostantól akár lehet fémesen csillogó kabátunk, kék fával burkolt hűtőnk vagy akár világos hupikék absztrakt mintás kerítésünk is. Ha berendezkedtünk, elkezdhetünk játszani végre.

További képek a galériában!
Hú, hol is kezdjem... A készítők az egész játékmenetet átvariálták. Korábban említettem, hogy csak egyetlen városka van a játékban, viszont az most már egy szerves egész, nem pedig kisebb telkekből összerakott menü. Így van, ledőlt az egyik legnagyobb fal, amiért a játékosok már az első rész óta könyörögtek. Most már kis házunk a város része, minden macera nélkül kisétálhatunk az utcára, és arra mehetünk, amerre csak akarunk. Emberek mászkálnak az utcán, autók az utakon, mindenki megy a dolgára. Akárkihez odamehetünk beszélgetni, elhívhatjuk kajálni, sőt akár meg is látogathatunk bárkit. Igen, átmehetünk most már szomszédolni is! Sőt, a játékosok által leginkább várt újítás: most már elkísérhetjük simjeinket dolgozni és suliba. YES! Bár nem mehetünk be velük, de legalább megnézhetjük, hová viszi őket reggel az autó, de akár gyalog, biciklivel vagy saját autóval is mehetünk melózni és suliba. Egy egyszerű menü segítségével belefolyhatunk abba is, hogyan dolgoznak. Simünket utasíthatjuk, hogy munka- vagy iskolaideje alatt gürcöljön keményebben, lazítson, ismerkedjen a többiekkel, vagy fejlessze a képességeit. Ha már a munkánál tartunk, meg kell említeni a képzettségeket is. Most már sokkal kevésbé függ a munkahelyi előmenetel simünk képzettségeitől, amelyek ugyancsak át lettek variálva. Rengeteg dolgot sajátíthatnak el virtuális embereink az előző részekből ismert főzésen, szerelésen, gitározáson és beszéden kívül: most már megtanulhatnak horgászni, kertészkedni, könyvet írni, de még akár megrögzött gyűjtő is válhat belőlük. Már nem muszáj munkát találnunk a megélhetéshez, simünk akár a kertészkedésből, írásból vagy halászatból is kereshet annyit, hogy soha többet ne keljen rendes munkát vállalnia, így mindig jókedvű lehet. Apropó kedv... Simjeink kedélyállapota kevésbé függ már a szükségleteiktől, inkább a környezeti hatások befolyásolják, amely sokkal életszerűbb. Simünk nem fakad sírva, ha pisilnie kell, és nem fog örömmámorban úszni, ha kényelmesen ül. Kapunk egy új "Moodlet" panelt, ahol a simünket ért hatásokat láthatjuk, és hogy azok hogyan befolyásolják a kedvét. Ha megdicsérnek, jól érezzük magunkat egy darabig, ha viszont kigyullad a konyha, nem leszünk túl boldogok tőle. Simünk lehet jókedvű egy finom vacsi vagy egy jó smárolás után, viszont elronthatja a kedvét, ha elromlik a tévé, de egy szakítás kiheverése sem lesz jó móka. Persze szükségletek még mindig vannak, de sokkal kisebb a súlyuk, mint eddig. Sok játékosnak volt gerenda a szemében, hogy egész nap bébicsőszt kellet játszania, pisiltetni, etetni és ágyba dugni a simeket, alig jutott idő másra. A harmadik részben ezt is megoldották a készítők. Ha nagyon bezabálunk, egész napra kitart, egy zuhannyal is kihúzhatjuk estig, és nem kell folyton WC-re rohangálni. Sokkal több idő jut simjeink életének vezetgetésére, vágyainak kielégítésére, amelyek ugyancsak változtak. Eltűnt a "félkarú rabló"-szerű vágypanel, és átvette a helyét egy új rendszer. Emberkéinknek persze még mindig vannak vágyai, de most már mi választjuk ki, hogy melyiket "ígérjük meg" nekik. Összesen négyet emelhetünk ki egyszerre. A vágyak is sokkal életszerűbbek lettek a régi véletlenszerű rendszer helyett. Ha elvisszük simünket horgászni, értelemszerűen arra fog vágyni, hogy szép nagy halat fogjon. Ha összefut egy neki tetsző egyénnel, akkor jobban meg akar majd ismerkedni vele stb. A vágyak teljesítése után Lifetime Achievement pontokat kapunk, amelyeket ? a korábbi speciális tárgyak megvásárlása helyett ? itt különleges képességekre költhetünk. Például kevesebbet kell WC-re járnunk vagy ennünk, gyönyörű képeket festhetünk, vagy lazíthatunk a munkahelyen mindenféle büntetés nélkül.

További képek a galériában!
A játszhatóságra nem lehet panasz, egyszerűbb kezelni a játékot, mint eddig bármikor. Mindent felcímkéztek és mindent jól el is magyaráznak, így az új játékosok is könnyedén belevághatnak a játékba. Az egyetlen dolog, amit fel tudok róni a The Sims 3-nak, hogy elég kevés cucc van benne. Mindenből van pár, ágyak, tévék, tapéták stb., de mégis spártaian kevésnek érzem a tárgyak és cuccok mennyiségét. Persze bőven kárpótol a játék többi része, és nyilván kiegészítők formájában kapjuk majd folyamatosan a bővítéseket, de akkor is kicsit kevésnek érzem a mennyiséget egyelőre. A játék viszont nem ér véget simjeink pátyolgatásánál. A játékban készített képeket, videókat, mintákat és egyéb kreálmányainkat feltölthetjük az újdonsül The Sims 3 webes rendszerébe, ahol megoszthatjuk azokat a többiekkel, videót vághatunk, képeket pakolgathatunk, történeteket kreálhatunk, sőt, még akár blogot is írhatunk. A webes áruházban pedig vásárolhatunk új tárgyakat és kiegészítőket a játékhoz. A megvásárolt ? és amúgy magyar nyelven is telepíthető ? játék mellé bónuszként kapunk 11 eurónyi levásárolható kreditet, és egy teljesen új, ingyen letölthető városkát, Riverview-t. Nem rossz! Írhatnék még hosszú oldalakat, de valószínűleg úgy se érnék egyhamar a játék bemutatásának végére. Rengeteg újdonság és felfedeznivaló, kiforrott játékmenet, és remek grafika jellemzi a The Sims 3-at. Hihetetlen nagy idővámpír, és ha egyszer elkezdi az ember, igen nehéz abbahagyni, mert mindig mutat valami újat. Egyszóval: nagyszerű! Aki teheti, próbálja ki, nem fog csalódni!
Combat Mission: Shock Force - British Forces

További képek a galériában!
Míg annak idején a Combat Mission sorozathoz újabb és újabb önálló részként csatlakoztak a II. világháború különböző hadszíntereit feldolgozó részek, addig a második generációs játékmotorral ellátott Shock Force-hoz csak kiegészítők ? úgynevezett modulok ? jelennek meg. Ilyen például a korábban bemutatott Marines, vagy a most bemutatásra kerülő British Forces. Valahol érthető ez, hiszen a II. világháborúnak ? világháború mivoltából adódóan ? rengeteg, jól elkülöníthető hadszíntere volt, míg a jelenleg folyó "terrorista-ellenes" háborúnak gyakorlatilag csak a Közel-Kelet a helyszíne. És valóban nem kellene nagyon különböző házakat, utcákat, növényzetet és egyéb környezeti elemeket modellezni egy afgán vagy egy iraki játékhoz. Ezért aztán a fejlesztők a történetet továbbra is Szíriában tartják, és csak a Koalíciós Erők egységeit adják ki a játékhoz: mint az Amerikai Hadsereg, a Tengerészgyalogság és a Brit Hadsereg. Míg eddig csak amerikai egységekhez kellett angol nyelvű hangokat készíteni, ezért egyből újdonság a brit akcentus a játékban. És hogy nem "let?s go guys"-t kiáltanak a katonáink egy nekiiramodás előtt, hanem "let?s go, lads"-et. Tudom, hogy ez nem hangzik túl izgalmasan, de már az első Combat Missionben is szívesebben harcoltam a Vörös Ördögökkel a vicces brit akcentusuk miatt, no meg a skótdudáért. Ami sajnos ebbe a modern részbe nem került be, de biztos vagyok benne, hogy egy gyors modder elkészíti majd azt is. A skótduda éppen úgy tradicionális kelléke a brit hadviselésnek, mint az évszázados nevű és hagyományú egységek. Ez azt is jelenti, hogy a brit egységek szervezeti felépítése is sokkal összetettebb és bonyolultabb, mint egy amerikaié. Míg az USA hadseregének és tengerészgyalogságának elemi egységeit hamar kiismerhetjük, és minden bonyolultabb egység ezekből épül fel, addig itt jó sokáig bajban leszünk, ha át szeretnénk látni, hogy ki hova tartozik és mi a feladatköre. Amilyen változatos a nevük és a felépítésük ezeknek az angol egységeknek, ugyanolyan változatos és sokféle harcjárművel is rendelkeznek. Míg a jenkik ? bár a két szárazföldi haderőnem különböző járműveket használ ? viszonylag kevés típussal rendelkeznek (Abrams, LAV vagy Bradley, AAV vagy Stryker), addig a briteknél a Challenger 2 tanktól a Land Rover terepjáróig nagyon sokféle típust kell megismernünk ahhoz, hogy megfelelően alkalmazzuk. Míg a Challenger 2-ről azért minden wargamer hallott már, a többiről nem feltétlenül.

További képek a galériában!
Itt van például a Bradley-re legjobban hasonlító Warrior, mely szintén 30 mm-es gépágyúval rendelkezik és képes kisebb gyalogos egységek szállítására. De ehhez nagyon hasonló a Scimitar felderítőjármű is. Illetve ott van két másik nagyon hasonló APC is: a Spartan és a Bulldog. Talán a legfontosabb különbség, hogy a Spartan nem képes tüzelni, ha nincs benne utas, hiszen a lövész helyét is kispórolták, hogy több gyalogost szállíthasson. Hasonlóan a bűn ronda ? egy korai II. világháborús tankra hasonlító ? Sultanhez, mely szintén csak egy szállított gyalogos által képes használni az önvédelmi géppuskáját. Ezek elég zavaróak tudnak lenni, ha már hozzászoktunk, hogy az amerikai APC/IFV-k képesek a kiszállt gyalogságot automata fegyvereikkel támogatni. Itt meg leginkább hátramenetbe kapcsolva igyekeznek ki a frontvonalról. A Challenger 2 tankokat viszont keményebb fából faragták. Hasonlóan keményen állják a szír páncélelhárító tüzet, mint az Abramsek, talán a legfeltűnőbb különbség, hogy a lánctalpuk sokkal sérülékenyebb. Rengeteg Challengerem akadt el RPG vagy komolyabb páncélelhárító tűztől. Semmi más bajuk nem lett, de a legtöbbjük mozgásképtelenné vált és álló erődként támogatták tovább a támadó honfitársaikat. Ami azért nem annyira profi megoldás. Érdekes még látni a brit szemléletbeli különbséget a négykerekű járőrjárművek tekintetében. Az amerikaiakkal ellentétben, akik egyre több páncélt pakolnak fel a Humvee alaptípusra, ők a gyorsaságra, a jármű könnyű súlyára és a gyorsan elhagyható konstrukcióra fókuszáltak. Ez már az ajtó nélküli Land Rover terepjárókra is igaz, de különösen hangsúlyos a Jackal járőrjárműre, melynek szinte nincs is takarófelülete: mintha csak az alvázon utaznának a katonák. Ez a valóságban 130 km/h-s sebességet biztosít a járműnek, míg egy könnyű- és egy nehézgéppuska vagy egy gránátvető jelentékeny tűzerővel ruházza fel. A gyalogosoknál az M-16, M4-es kézifegyverek helyett a bullpup rendszerű SA80-család darabjai találhatók. Többnyire az L85A2 gépkarabély, de a harcjárművek kezelőinél ennek rövidcsövű változata (L22A2), míg a gyalogsági rajoknál a hosszabb csövű, könnyűgéppuska változat (L86A2) is megtalálható. Ezeknek a brit fegyvereknek a jellegzetes ? magasabb ? hangját természetesen beleépítették a készítők a modulba. Azonban az L110A2 géppuskának ? mely nagyon hasonlít az amerikai SAW-ra ? a hangját az amerikaiból kölcsönözték (vagy tényleg ennyire hasonlít). Mesterlövészeink pedig L115A3 puskával aprítják a hadzsikat, a 10-11-es patch jóvoltából sokkal pontosabban, mint korábban.

További képek a galériában!
Nagyon örültem annak, hogy a US Army-hoz hasonlóan ? és a Tengerészgyalogsággal ellentétben ? a britek is rendszeresítették a Javelin kézi rakétavetőt, mely számomra már az alapjátékban is a csodafegyver kategóriába tartozott. Valószínűleg az igazi életben nincs ilyen számban a fronton, vagy nem engednek ennyit lőni vele (az igen borsos ára miatt), ugyanis ezzel a fegyverrel tényleg könnyű az ellenség eliminálása, legyen szó páncélosról, rejtőzködő gyalogságról vagy bunkerekről, esetleg épületekről. A legnagyobb újdonság ? ami nem csak egyszerű modolás ? a térképen is megjelenő, szakasztámogató könnyű aknavető. A briteknél ez a L9A1 51 mm-es könnyű aknavető, mely a szakaszparancsnoki egységben foglal helyet, erősen limitált lőszerkészlettel, melyből 4 db eleve füstgránát. Ez azonban nagyon praktikus tud lenni, hogy az ellenség elé lőve sokkal nagyobb mozgásterünk marad. A térképen nem látható (off map) tüzérségünk nagyrészt változatlan, azonban egy üteg az angoloknál nem két csőből, hanem háromból áll, ami növeli az egyszerre érkező gránátok sűrűségét. Mivel a 3D-s terepen hasonlóan nem látható légierő lényegét tekintve nem változott, ezért nem is látom értelmét, hogy Hornet helyett itt Typhoonok és Tornadók vannak. Illetve a Marines AV-8B helyett (mely valójában egy Harrier), az angoloknál Harrier van. Itt is csak hangulati modolás történt, hiszen mind a tüzérségi, míg a légitámogatás kérésekor és érkezésekor a brit formáknak megfelelő rádióforgalmazást hallunk, nem pedig amerikait. Természetesen egy nagy kalapnyi küldetést és egy brit kampányt is kapunk még a modulhoz. Bár ezeket a rajongók hamar fel fogják dúsítani, és mások kampányaival és küldetéseivel is jól elleszünk a jövőben. Összegezve tehát a British Forces elég színes és érdekes kiegészítő. Könnyen megismerhetjük vele az Egyesült Királyság haderejének felépítését és fegyverzetét. Illetve saját kárunkon ismerhetjük fel alkalmazhatóságainak különbözőségét az amerikaiakéval szemben. Ha pedig valaki már jól ismeri a briteket vagy esetleg unja a játékokban (is) megtalálható amerikai túlsúlyt, azoknak is kellemes játékot kínál.
Call of Juarez: Bound in Blood

A western nem egy túlzottan elterjedt stílus a számítógépes játékok körében. Nagyritkán kerül a kezeink közé egy-egy ilyen témájú szoftver, így a vadnyugati lövöldözések kedvelőinek különösen jó hír, hogy hamarosan megérkezik a Call of Juarez második része. A lengyel Techland fejlesztőbrigádja által megalkotott első rész 2006-ban látott napvilágot, és egy kitűnő játékot ismerhettünk meg általa. Igaz, hogy elég sok programhiba és játékmenetbeli hiányosság is jellemezte az első Call of Juarezt, de a hitelesen megjelenített vadnyugati hangulat elvitte a hátán a játékot. A második részre igyekeztek lengyel barátaink kijavítani az első rész hibáit, és egy felső kategóriás western játékot alkotni. A hét fejezetet tartalmazó preview verzió alapján lássuk, mivel sikerült jobbá tenni az eltelt 3 évben a Call of Juarez világát. Már a sztoriból és az irányítható karakterekből is kiderül, hogy kevesebb lopakodásra/sunyításra számíthatunk a Bound in Blood alcímmel ellátott folytatásban, mint az elődjében. Itt végig a kőkemény tűzharcokról szól a játékmenet, nem kell árnyként settenkednünk, mint az első részben a Billy nevű ifjonc indiánnal. A három McCall fivér áll most a középpontban: Thomas, Ray (akit Ray tiszteletesként irányíthattunk az első részben) és a mesélő szerepét betöltő kisöccsük. A játék egy amerikai polgárháborús csatával kezdődik, majd szépen bontakozik tovább a történet, érdekes és izgalmas fordulatokat hozva. A legtöbb küldetés elején kiválaszthatjuk, hogy Thomast vagy Rayt szeretnénk irányítani, amely növeli az újrajátszhatóság értékét ? bár sajnos legtöbbször ugyanazon az útvonalon fogunk közlekedni, és a testvérek tulajdonságai között sincs túl sok eltérés. Néhol ugyan előfordulnak kooperatív játékelemek, amikor például Thomas felhúzza Rayt a magasabb helyekre, de jóval több is lehetne az ilyen momentumokból. További képek a galériában! Ray amúgy keménykötésű fazon, aki fejjel (és két pisztollyal) ront neki az ellenfeleknek, emellett pedig mestere a dinamitnak. A kifinomultabb személyiséggel rendelkező Thomas a puskájával távolról puffogtatva harcképesebb, valamint lasszójával a szakadékok felett tud átlendülni. A játék lényege, a tűzharcok kivitelezése remekül sikerült: igazi borostás mesterlövésznek képzelhetjük magunkat a milliónyi haramia leterítése közben. A remek fedezékrendszer mellett a "bullet time" alkalmazása is ötletes lett. Bizonyos számú ellenfél lemészárlása után lehetőségünk nyílik egy rövid ideig felhasználni a koncentrációs módot, amelynek segítségével villámgyorsan leteríthetjük a környezetünkben fellelhető rossz embereket. A saját pisztolyaink és puskánk mellett az ellenfeleink által elhullajtott fegyvereket is használhatjuk, valamint a küldetések terepén fellelhető boltokban is vehetünk különböző mordályokat. Az első Call of Juarezből ismerős párbajok ismét bekerültek a játékba, és szerintem most az egyik legnehezebb részt alkotják. Szemben látjuk ellenfelünket, és jobbra-balra tudunk poroszkálni, amíg a harangszó meg nem szólal. Ekkor tizedmásodpercek alatt kell előkapnunk a pisztolyunkat, és egy jól irányzott lövéssel leterítenünk riválisunkat. Ha rossz helyen állunk a harangszónál, vagy egy pillanatra elmélázunk, máris holtan terülünk el. Tehát jó helyezkedés és jó reflexek kellenek, különben hamar le fogunk izzadni ezeknél a részeknél. A játék alapvetően lineáris, azonban némely küldetések között kapunk szabadon bejárható terepeket is (a preview verzióban egy ilyen lehetőség volt). Ekkor testvéreink megvárnak minket, míg mi a környéken teljesítjük a fellelhető küldetéseket. Ezen missziók általában egy kincs megleléséről szólnak, vagy egy vérdíjjal rendelkező bandita lemészárlásáról, esetleg egy elrabolt marhacsorda megkerítéséről. A küldetések nagy része párbajjal végződik, tehát itt gyakorolhatjuk ebbéli jártasságunkat. A nagy távolságok miatt e küldetéseknél többnyire lóháton fogunk közlekedni. A lovaglás kivitelezésében sajnos van pár hiba: az irányítása elég nehézkes és irreális, valamint egy tűzharcban pillanatok alatt kilövik alólunk szegény hátasunkat. A játékban emellett vannak postakocsis küldetések is, melyek sajnos nem a legjobban kivitelezett részek közé tartoznak. A grafikára nem lehet panaszunk, főleg a külső terek megjelenítésében kapunk lélegzetelállító látványt. Az irányítás is rendben van, és legtöbbször a mesterséges intelligencia is megállja a helyét, bár nagy csodákat ne várjunk ellenfeleinktől. A rosszarcú gonosz emberek néha bekerítenek, valamint bőséggel szórják ránk a dinamitokat, de egyéb műveletre nem nagyon telik tőlük. Az első pár fejezet alapján tehát egy izgalmas, akciódús játéknak ígérkezik a Call of Juarez: Bound in Blood. Hamarosan megérkezik a teljes verzió is, amelyről egy részletesebb ismertetőt is olvashattok majd.
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!