Megváltozott a Terminator: Megváltás vége

Az egyik internetes oldalon megjelent bejegyzés komoly fejfájást okozott a Warner Bros-nak, hiszen - mint utóbb kiderült - a szerzője a Terminator: Megváltás utolsó pár percét osztotta meg a fórumozókkal.Először nézzük a kisebb botrányt kavart bejegyzést. A Terminator: Megváltás egyik főszereplője Marcus, aki egy kiborg. Az okot még nem tudni, de a valódi Marcust 2003-ban kivégezték, ám a férfi testét felajánlotta az Angyal projektnek, melyet a SkyNet vezetett. Fogták a testét és terminatort faragtak belőle, vagyis a fém csontvázon valódi hús és bőr van, ráadásul valódi a szíve is.A film végén John Connor az Arnold Schwarzenegger képével ellátott T800-zal harcol és veszít. Halála után az ellenállás vezetői kénytelenek valamit kitalálni, hogy ne omoljanak össze az emberek. Ezért fogják és Marcusról lenyúzzák a bőrét és John Connor testét húzzák vissza rá. Vagyis Marcusból lett John Connor.Mint kiderült, a Teminator: Megváltásnak valóban ez lett volna a vége és a Warner Bros. fejesei olyan vörösek lettek a méregtől, mint Fenegyerek ruhája. A parancs természetesen azonnal ki lett adva: meg kell változtatni a film végét. Ez trmészetesen megtörtént és egyes források szerint a fent leírtaktól 180 fokban tér majd el. Állítólag ennyire nem hatásos, de nem rossz és természetesen nyitva hagyja a folytatás(ok) lehetőségét.
Farkas szomorú a kiszivárgott film miatt
Hugh Jackman, alias Farkas vigasztalhatatlan, amiért új filmje, az X-Men kezdetek: Farkas egy hónappal a hivatalos bemutató előtt felkerült az internetre. A filmlopást az FBI is vizsgálja. "Akik megnézték, azok természetesen egy befejezetlen filmet láttak. Ez olyan, mint egy Ferrari festés nélkül" - fogalmazott az ausztrál színész. Jackman azt is megjegyezte: annak viszont örült, hogy az internetezők többsége elítélte az illegális kiszivárogtatást, és szerinte a rajongók mindenképpen ott lesznek a mozikban az április 29-i bemutatón. "Az FBI nyomoz az ügyben, és nagyon komolyan veszik a dolgot" - mondta a sci-fi-sorozatban Farkast alakító sztár, aki borítékolta, hogy a bűnös elnyeri méltó büntetését. Jackman világkörüli reklámkörútra indul filmjével, s ennek első állomása az ausztráliai Cockatoo-sziget, ahol a produkció zömét forgatták.Az amerikai Fox News a hét elején jelentette be, hogy azonnali hatállyal elbocsátotta rovatvezetőjét, Roger Friedmant, mert a filmkritikus recenziót írt a netre került kalózfelvételről. Friedman tíz évig volt a FoxNews.com munkatársa. Rovatában beszámolt róla, hogy könnyebb volt letölteni a 20th Century Fox új X-Men Origins: Wolverine című moziját a netről, mint kiállni az esőbe. A filmről szólva kijelentette, hogy "minden várakozást felülmúl". Az illegális filmváltozatot, amelyet a stúdió "lopott, befejezetlen, korai verziónak" nevezett, még pénteken eltávolították a netről, ahol a múlt héten tűnt fel. Az ügyben az Amerikai Filmszövetség is vizsgálatot indított. Az új X-Men epizód azt meséli el, hogy a Marvel-szuperhős, Farkas hogyan tett szert rendkívüli képességeire. A magyar nézők április 30-tól láthatják a mozikban.
Augusztusban jön Peter Jackson új sci-fije
Peter Jackson már jó ideje rajta tartja figyelő szemeit Neill Blokamp rendezőn, aki az egyik jelöltje volt a tervezett Halo-mozi rendezői posztjára is. A több filmben és sorozatban a speciális effektusokért felelős filmes már közös rövidfilmet is készített Jacksonnal és augusztusban az első mozis premierje is meglesz. A District 9 című sci-fi a tervek szerint augusztus 14-én kerül bemutatásra Amerikában és természetesen Peter Jackson az egyik producere a filmnek. A ShoWesten már képsorokat is lehetett látni a moziból (remélhetőleg hamarosan a netre is felkerülnek), mely nagyjából a rendező korábbi rövidfilmjén, az Alive in Joburgön alapulna. (A 6 perces film alant meg is tekinthető a YouTube-nak köszönhetően.) A dokumentarista stílusban forgatott District 9 története szerint idegenek (mármint földönkívüliek) landolnak a dél-afrikai Johannesburgban, és ott menekültként élnek harmadik világbeli körülmények között, a polgárok által abszolút kitaszítva.Aki további részletekre is kíváncsi a viszonylag alacsony költségvetéssel és ismeretlenebb színészekkel készülő District 9-nal kapcsolatban, annak a film honlapját ajánljuk.
James Cameron nem akar megfelelni az Avatar-rajongóknak
James Cameron figyelmeztette készülő filmje, az Avatar rajongóit, hogy "akármire számítanak is, valószínűleg nem azt kapják majd". A Titanic Oscar-díjas rendezője kedden egy háromdimenziós technikáról tartott Los Angeles-i konferencia alkalmából beszélt új produkciójáról, amelynek forgatásához kollégájával, Vince Pace-szel egy új 3D-s kamerarendszert fejlesztett ki. A 200 millió dolláros költségvetésű sci-fi eposz bemutatója a tervek szerint 2009. december 18-án lesz, és a rendező nem hajlandó engedni a rajongói nyomásnak, hogy bármit is eláruljon a filmről. Még reklámszpot sem készült, hiszen - mint mondta - még nem vettek fel minden fontos jelenetet. A neten ugyanakkor egyre magasabbra kúszik az Avatar-láz: egyesek odáig merészkedtek, hogy hamis trailereket tettek fel a hálóra. Cameron megerősítette, hogy ezeknek semmi köze a filmhez. Rég letett róla, hogy megfeleljen az elvárásoknak - mondta. Azt azonban nem tagadta, hogy az új film "nagyon rendben van" és technikailag - a "motion capture" (mozgásrögzítés), a számítógépes grafika, valamint a szereplők játékának kombinációja - "úttörő" vállalkozás. Néha kicsit abbahagyjuk a munkát, és csak bámuljuk, ami elkészült, mert egyszerűen varázslatos" - mesélte Cameron, aki a forgatókönyvet is maga írta. A jövőben játszódó történet hősei a Földet elhagyva a Pandora bolygóra utaznak, ahol egy másik emberi civilizációt és kultúrát találnak. A főbb szerepekben Sam Worthington, Sigourney Weaver, Michelle Rodriguez és Giovanni Ribisi látható majd.
Hírek a Gyűrűk ura folytatásáról
Egyelőre még nagy a csend a legújabb Tolkien-adaptáció körül, de azért innen-onnan el lehetett kapni kósza pletykákat a még csak elő-előkészületi fázisban lévő Hobbitról, mely a Gyűrűk ura-trilógia előzményeként lesz majd felfogható. Bár természetesen ismerjük a mozinézők folytatásokról alkotott álláspontját, miszerint mindenki irtózik azoktól, a Hobbit esetében ezt még nyakonönthetjük azzal is, hogy könyvadaptációról van szó, így minden bizonnyal csak keveseket érint az, hogy Guillermo del Toro egy, a Hellboy 2-megjelenés kapcsán rendezett BD Live-os chaten beszélt következő filmjéről. A rendező bízik benne, hogy a Hellboy 2 alkotógárdájából a Hobbithoz is csatlakozni fog Guillermo Navarro operatőr, Wayne D. Barlowe látványtervező, valamint a Spectral Motion kölönleges effektusokért felelős cég, sőt, még Mike Mignola, az eredeti Hellboy-képregény írója és rajzolója is részt vehet valamiképpen a gigantikus projektben. Gigantikus, hiszen a Hobbit 1-2-őt spórolás céljából egyszerre fogják forgatni, s a teljes felvétel ideje több mint egy év lesz, körülbelül 370 nap. Az pedig nem is kérdés, hogy a Hobbit tele lesz mindenféle teremtménnyel (goblin királyság, Szmóg, Bakacsinerdő pókjai), melyeket hol animációval, hol pedig jelmezekkel és szerkezetekkel keltenek életre - ahogy azt már Del Torótól megszokhattuk.
Előkészületben a Szex és New York 2
A Szex és New York mozifilm szép sikereket aratott a mozikban, így nem meglepő a folytatás bejelentése. Sarah Jessica Parker pedig a lehetséges sztorit is felvázolta egyik interjújában. A színésznő kifejtette , hogy a sikeres premier óta folyamatosan tárgyalnak/beszélgetnek a rendezővel, Michael Patrick Kinggel a második Szex és New York mozifilm lehetséges sztorijáról és a héten végre megtalálták azt a vonalat, amin elképzelhetőnek tartják a folytatást. Parker azonban "rossz" hírrel is szolgált a rajongóknak. "Folyamatosan azt kérdezgetem magamtól, hogy ez a megfelelő történet? Ezt várja el a közönség tőlünk? Az biztos, hogy Carrie nem kap kisbabát. Az anyaság nem az az út, amit a főhős valaha is választana." A színésznő szerint a stúdió nagyon lelkes a folytatással kapcsolatban és ha minden a tervek szerint halad, 2009 nyarán el is kezdik a forgatást.
Mégsem McConaughey lesz a mozis Magnum?
Mivel tévésorozatokból kevés mozifilm készül, a fanatikusok minden bizonnyal erős izgalmi állapotban várják a Magnum nagyvásznas adaptációját, amely még mindig előkészületi stádiumban van, egyelőre szinte semmit sem tudni a projektről. Brian Grazer lesz a producer és a Kidobós írója, Rawson Thurber írta a szkriptet. Jó ideig cirkuláltak internetszerte azon pletykák, miszerint Matthew McConaughey lenne a bajuszkirály Tom Selleck mozis utódja, azonban ezeket hol megerősítették, hol cáfolták, így ott voltunk, ahol a part szakad. Brian Grazer azonban nagyfőnöki hatalmával egyszer s mindenkorra elcsitította a kofaszerű stílusban csivitelőket és nagyon diplomatikusan kijelentette, hogy McConaughey-nek nem ajánlották fel a Magnum címszerepét - azt viszont egy szóval sem említette, hogy nem őt nézték-e ki. Az MTV News kérdésére Grazer elmondta, hogy nem új Tom Sellecket keresnek, hanem épp az ellenkezőjét, olyan színészt, akit a közönség meglát és hüledezve azt mondja, hogy "Te jó ég! Ez lenne az új Magnum?"
Mozifilmmel zárul a South Park története?
Hamarosan befejeződhet a mostanra 12 évadot megért South Park. Trey Parker, a széria egyik megálmodója úgy nyilatkozott, hogy a közkedvelt sorozatot egy második mozifilmmel zárnák le. Lehet kedvelni vagy gyűlölni, de az tény, hogy a South Park a világ egyik legnépszerűbb sorozata, mely jelen pillanatban 12. évadát éli meg. A hírek szerint a Comedy Central 2011-ig szóló szerződést kötött a szériát készítő Trey Parker - Matt Stone duóval, szóval elvileg még legalább két szezon vár ránk. Ám Parker az L.A. Times-nak tett nyilatkozatában kifejtette, hogy a legújabb fejlemények szerint egy második mozifilmmel zárják majd be South Park világát. "Már korábban is beszélgettünk róla, hogy egy második mozifilmmel zárjuk majd le az egész történetet" - kezdte Parker. "Szerintem ez egy remek ötlet." Természetesen továbbra is fennáll a lehetőség, miszerint a Comedy Central képes lesz akkora összeget ígérni a készítőknek, akik ennek hatására mégsem fejezik be a sorozatot. 2010-ben minden kiderül.
Eddie Murphy nélkül forog a Bölcsek kövére 3
Újabb Eddie Murphy siker folytatása forog a szebb napokat is megélt sztár nélkül. A Dr. Dolittle után most a Bölcsek kövére harmadik részéből marad ki. A Universal stúdió nem igazán kapkodja el 1996-os sikerfilmjének harmadik részét. Pedig az Eddie Murphy nevével fémjelzett, 1963-as Jerry Lewis komédia feldolgozása szép köröket futott a kasszáknál. A Bölcsek kövére első része 270, míg a folytatása 165 millió dollárt szedett össze világszinten. A stúdió most elérkezettnek látta az időt a harmadik rész elkészítésére, de mivel nincs semmilyen ötletük, ezért pályázatot írtak a hollywoodi írók között a harmadik rész forgatókönyvére. A stúdióhoz beérkezett történetek közül választanak ki egyet a producerek, melyet megfilmesítenek. Bár ezen kívül semmi nem ismert a Bölcsek kövére 3-ról, az már szinte biztos, hogy a Klump család ezúttal kimarad a filmből. És ezzel együtt jár Eddie Murphy távolmaradása is.
Újabb Bourne-filmek a láthatáron
A filmes világ egyik legnagyobb alapvetése volt, hogy a Bourne-trilógia hihetetlen nagy sikere után, az eredeti könyvtrilógiát letudva mégiscsak elkészüljön a folytatás, ami lehet, hogy egy James Bondéhoz hasonló sorozat lenne. A Variety információi szerint ugyanis a Universal Pictures szerződést kötött a Bourne-rejtély (nálunk Fantom címmel jelent meg először) írójának, Robert Ludlumnak az örököseivel, a hagyaték kezelőivel, miszerint a stúdió megkapja Jason Bourne karakterének exkluzív jogait, valamint az elhunyt író többi könyvének első számbavételi jogát. Ez azt jelenti, hogy a Universal filmesítheti meg Ludlum több mint 25 könyve közül akármelyiket, s más stúdió csak akkor vághat egy adaptációs projektbe, ha a Universal lemond az adott regény mozivászonra való feldolgozásáról. Miközben a Bourne 4 2010 nyarára van kiírva, addig nem szabad elfeledni, hogy jelenleg több más Ludlum-regény forgatásának előkészülete is folyik. A Universal a Sigma-szerződésből készít filmet, a Summit Entertainment egy új Osterman-hétvége mozit készít Simon Kinberg rendezésében, a Wanted írói Denzel Washingtonnal és David Cronenberggel a Matarese-klánt tervezi, míg a Chancellor-kézirat jogait még 2005-ben vette meg a Paramount, hogy azt Leonardo DiCaprióval készítsék el.
Mégsem előzményfilm lesz a Legenda vagyok 2?
A legújabb fejlemények szerint a Legenda vagyok második része az eddigi hírekkel ellentétben mégsem az előzményeket, hanem az első rész utáni eseményeket mutatja be. Eddig úgy volt, hogy a nagysikerű Legenda vagyok második része azt az időszakot mutatja be, amit flashbackekben már nagyjából láthattunk az első részben: Neville próbálja megmenteni a világ - de főleg New York - lakosságát a pusztító vírustól, ám kudarcot vall. Ennek még értelme is volt, hiszen a Legenda vagyok egyértelműen Smithre épült, aki a mozis verzió szerint a film végén feláldozza magát. Igen ám, csakhogy kiderült, hogy létezik egy alternatív befejezés, melyben Neville nem hal meg, hanem együtt kel útra új "családjával" további túlélők után kutatva. Sokakban már ekkor felmerült a gyanú, miszerint a Warner végül ezen a vonalon halad tovább és talán nem is tévedtek nagyot. Egy belsős e-mail szerint ugyanis az eddigi sztorit kidobták és végül mégis folytatás és nem előzményfilm lesz a Legenda vagyok 2. "Kezdjük az elején, valójában Smithre épült az egész sztori. Pár évvel az első előtt játszódna, amikor még volt egy maroknyi túlélő, akikkel Neville kapcsolatba lép és végül nem tud megmenteni. Ez volt hónapokig a helyzet. A Warner nem igazán erőltette a dolgot, mire Smith és Weiss előálltak egy új ötlettel. Szóval mostantól nem előzményfilm, hanem egy kicseszett folytatás a Legenda vagyok 2." Eddig a levél. A Warner hivatalosan még nem erősítette meg a váltást, ám ami késik, nem múlik. Most már csak az a kérdés, hogy valóban az alternatív vonalat viszik tovább vagy Neville karaktere csak visszaemlékezésekben szerepel majd.
Előkészületben a Szex és New York 2
A Szex és New York mozifilm szép sikereket aratott a mozikban, így nem meglepő a folytatás bejelentése. Sarah Jessica Parker pedig a lehetséges sztorit is felvázolta egyik interjújában. A színésznő kifejtette , hogy a sikeres premier óta folyamatosan tárgyalnak/beszélgetnek a rendezővel, Michael Patrick Kinggel a második Szex és New York mozifilm lehetséges sztorijáról és a héten végre megtalálták azt a vonalat, amin elképzelhetőnek tartják a folytatást. Parker azonban "rossz" hírrel is szolgált a rajongóknak. "Folyamatosan azt kérdezgetem magamtól, hogy ez a megfelelő történet? Ezt várja el a közönség tőlünk? Az biztos, hogy Carrie nem kap kisbabát. Az anyaság nem az az út, amit a főhős valaha is választana." A színésznő szerint a stúdió nagyon lelkes a folytatással kapcsolatban és ha minden a tervek szerint halad, 2009 nyarán el is kezdik a forgatást.
Felkerült a netre a Wolverine-film
Valljuk meg, egy ilyen hír azért áprilisi tréfának meglehetősen gagyi és elcsépelt lenne, s épp ezért élhet az éber olvasó a gyanúperrel, hogy nem csak szívatásról van szó, hanem valóban bárki megnézheti a "nyár" egyik leginkább várt filmjét. A warezlinkekkel óvatosan bánnánk, de aki beüti egy netes keresőbe a "google" szót, az azonnal egy lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy meglássa azt, amit a legtöbb halandó csak április 30-tól fog látni nagy vásznakon (s idehaza szinkronizálva.) A X-Men kezdetek: Farkas netes megjelenése azonban közel sem okoz felhőtlen örömöt a letöltésben hívő rajongóknak, hiszen hiába jó a kép és a hang minősége, a munkakópia közel sem a végleges állapotot tartalmazza. Esetünkben (sajnos meg kell néznünk, hogy hírt írhassunk belőle, ezért is a kis késés - mindent az olvasóért) az újraforgatott komplett jelenetek hiányoznak, nem beszélve a különleges effektusokról, melyek egyelőre csak jelzésszerűen vannak benne a filmben ("ide majd egy robbanást rajzolj, Johnny"), bár a zsinóron lógatott színészek látványa minden bizonnyal sokak szívét megdobogtatná, mint ahogy az effektmentesség is egy olcsó tévéfilmet juttat a néző eszébe. Munkakópiák, workprintek meglehetősen ritkán kerülnek fel a netre, annak idején az új Star Wars-trilógia harmadik filmje, a Sith-ek bosszúja pár nappal a premier előtt talált utat (lettek is nagy oldalmegszűnések és letartóztatások), mint ahogy mindenki emlékezhet a Motel 2, a Sicko és a Halloween a premiert pár héttel megelőző netes premierjére, azonban mindezen kiadások eltörpülnek a Wolverine kikerülése mellett.
Újabb ismerős az Őslényparkban
Sam Neill visszatérését továbbra sem erősítették meg, ám társa, Laura Dern már hivatalosan is aláírta a szerződését. Miután a fegyeres dínók ötletét elvetették, nem tudni pontosan, miről is szól majd a Jurassic Park IV. Hosszú út áll még a Jurassic Park negyedik része előtt, pedig eddig is eseményteli volt a karrierje. Hosszas keresgélés után végül is ismét Steven Spielberg rendezi a filmet, melynek eddigi összes forgatókönyvvázlatát elutasították George Lucas-szal. Aztán érkezett a hír, miszerint fegyveres dínók tűnnek fel a filmben, ám ezt gyorsan meg is cáfolták. A hírek szerint a sztrájk végeztével mégis sikerült egy értelmes szkriptet összehozni és elkezdődtek a szereplők megkeresése. Az első és harmadik részben főszerepet játszó Sam Neill továbbra sem bólintott rá Dr. Alan Grant szerepére, ám a társát alakító Laura Dern már igen."Még messze a vége, de alakul a dolog és a karakteremnek komoly szerepe lesz benne" - kezdte a színésznő. "Tudom, hogy Steven nagyon szeretné összehozni a régi csapatot és hogy már eddig is több évet áldozott a negyedik részre." Amint valami érdemi információ érkezik a filmről, beszámolunk róla.
Egyszerre két Pókember film készül?
Úgy tűnik, hogy a következő két Pókember-filmet egyszerre forgatják le. A hírek szerint ugyanis James Vanderbilt olyan összetett és remek forgatókönyvet készített, hogy abból rögtön két részt is ki lehet hozni. Ezzel immáron biztossá vált, hogy valamilyen úton-módon folytatódik Pókember kalandja. Mint az ismert, a trilógiát készítő csapat (Sam Raimi, Kirsten Dunst, Tobey Maguire) a harmadik rész után elég sokat hangoztatta, hogy több filmet nem akarnak készíteni a témában. Persze a pénz beszél, a többi nem számít. Raimi viszont már csak producerként tér vissza, a két főszereplő pedig nem nyilatkozott a témában. A rajongókat most az kezdi foglalkoztatni, hogy ki lesz Pókember ellenfele. Még 2007-ben felmerült a pletyka, hogy a készítők Baljós Hatos (Sinister Six) bevetésén gondolkodnak, ebből Homokembert és Dr. Oktopuszt már letudták, szóval van még négy lehetséges jelölt (Keselyű, Kraven, Mysterio és Elektro). De a harmadik részben már feltűnt Dr. Curt Connors is, aki később a Gyíkká változik és hősünk egyik leghalálosabb ellenfele lesz.
A Terminátor 4 sztorija
Miközben Amerikában dübörög a sorozat (illetve nyár lévén pihen), a Terminátor-franchise felújítói napról-napra új híreket közölnek a készülő negyedik részről, melynek főszereplője, Christian Bale, aláírt egy teljes trilógiára. Persze a három rész csak akkor fog megvalósulni, ha az első próbálkozás, a Terminator Salvation: The Future Begins sikert arat. Mindenesetre a film forgatása már elkezdődött Új Mexikóban és fű alatt Charlotte Gainsbourg is csatlakozott a filmhez, mint Kate Connor (Claire Danes utódja), valamint Jadagrace is, mint Star, bár utóbbiról egyelőre a T4-gyel foglalkozó oldalak sem találtak semmit. Hmm. A 4. rész a posztapokaliptikus 2018-ban fog játszódni, amikor John Connor a Skynet és a Terminátor-horda ellenében vezeti az emberi ellenállási mozgalmat. Egy emlékeit vesztett, lehet, hogy a jövőből érkező idegen, Marcus Wright megjelenése azonban megbolygatja a status quót, mely hatására Connor és Marcus útnak indul, hogy behatoljon a Skynet-központ "szívébe", hogy ott rájöjjenek a szörnyű titokra, mely lappang az emberiség küszöbön lévő kiírtása mögött.
George Lucas az Indiana Jones 5-ről
Idén Amerikán kívül egyetlen film sem termelt annyi pénzt, mint az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága, mely nálunk is elég sokáig tartotta az idei legjobb első hétvége címét, azonban nemrég jött a Madagaszkár 2. és detronizálta Harrison Ford meglehetősen vegyes kritikákat kapó akció-scifijét. Amerikában természetesen a két szuperhősös képregény-adaptáció, a Sötét lovag és a Vasember beelőzte az ostoros régész kalandjait, de ettől még biztosra vehető volt, hogy ha lesz rá Lucas-nak lehetősége, akkor záros határidőn belül folytatást fog készíteni filmjének. A rendező-producer egy interjúban el is mondta, hogy bár tervezik a filmet, de minden a MacGuffinon fog múlni, vagyis azon a tárgyon, ami után lehet szalajtani Indiana Jones-ot, s ennek megtalálása közel sem egyszerű. Ezután kifejtette, hogy Marion és Mutt karakterének visszatéréséről csakis a MacGuffin ismeretében lehet majd beszélni, egyelőre semmi sem vehető biztosra.
Van képünk hozzá: X-Men Origins Wolverine

Újabb képek érkeztek a hamarosan moziba kerülő X-Men Origins: Wolverine című "mellékágból". A film főszereplője ismét Hugh Jackman, és Farkas titokzatos múltját ismerjük meg. Korábban már mi is beszámoltunk arról, hogy a Fox a már bizonyára tervbe vett negyedik X-Men film mellett számos "mellékágat" is filmre szeretne vinni. A Wolverine érkezik a leghamarabb, májusban már a mozikba kerül Farkas első bevetése. De Magneto és az ifjú mutánsok is fellépnek a vásznakra. Most előbbihez érkeztek új képek. Az X-Men Origins: Wolverine kapcsán napvilágot láttak már botrányok de az első előzetes mindenkit meggyőzött a filmről. A ma megjelent képek - bár új infót nem adnak a filmből -, de a rajongók vágyainak kielégítésére egy ideig alkalmasak lesznek. A film Farkas és bajtársa, későbbi ellenfele, Kardfog első bevetését követi nyomon.
Jégkorszak 3. hazai premierdátum
A jövő év egyik nagy sikere idehaza, már csak a Madagaszkár 2. tarolásából is kiindulva, minden bizonnyal a Jégkorszak 3.: A dinók hajnala (Ice Age: Dawn of The Dinosaurs) lesz - abban már csak bízni lehet, hogy ezúttal sikerül igazán élvezetesre elkészíteni a filmet. Ahogy az eddigi részekben, úgy valószínűleg a 3.-ban is Scrat, vagyis Motkány makkért vívott küzdelmei lesznek a legérdekesebbek, hiszen az eddigi Jégkorszakokban (a gyenge, de népszerű 1. részben, valamint a jobb és még népszerűbb 2. részben) az ő, kvázi rövidfilmbe illő jelenetei jelentették a legtöbbet. Természetesen a két eddigi elő-előzetes, a teaser középpontjában is ő áll, s újra bebizonyítja, hogy a hollywoodi animációs kreatívok rettentően jó és ötletes pár perces etűdöket tudnak készíteni (ld. még Pixar), azonban, ha a pár perc köré ki kell találni egy egészestés (vagyis minimum 70 perces) filmet, akkor már gondba kerülnek és csak a legjobbak képesek igazán jó animációs filmet összehozni. Persze valahol igazuk is van, hiszen a fiatalabb, kevésbé kritikus generációnak sokkal könnyebb a torkán lenyomni a meséket, az idősebbek pedig, ha látták az első két részt, akkor miért ne néznék meg a harmadikat is. A film hazai premierje július 1-én lesz, az amerikai premierrel egy időben. Akinek kimaradtak volna az előzetesek, az az elsőt itt, a másodikat pedig itt tekintheti meg. Sőt, a második teaser HD-ben is megnézhető.
Harry Potter 6.-plakátáradat
Ha nem lett volna tavaly rettentően sikeres egy bizonyos film, akkor azzal a tudattal dőlhetnénk hátra, hogy láttuk a legújabb Harry Potter-filmet, mely már jó ideje dobozban csücsül, azonban a Harry Potter és a Félvér Herceg premierje nyárra tolódott. Sebaj, vigasztalódhatunk azzal, hogy már jó ideje láttuk az előzetest és képeket a kész filmből, most pedig néhány plakáttal kedveskedett a forgalmazó a netezőknek az Amerikában július 17-én, míg nálunk egy hétre rá (pá-pá, világpremier) július 23-án moziba kerülő filmmel kapcsolatban. Öröm lehet a késés okozta ürömben, hogy így a két részre szedett befejező filmre nem kell olyan sokat várni, hiszen a Harry Potter és a Halál ereklyéi 2010. november 19-én és 2011 nyarán kerül bemutatásra.
Tom Hanks köszönetet mondott a magyaroknak Golden Globe-on
A kétszeres Oscar-díjas Tom Hanks, a John Adams című minisorozat egyik executive producere köszönetet mondott a magyar stábnak is a Los Angeles-i Golden Globe (Arany Glóbusz) díjátadó gálán. A négy elismeréssel jutalmazott kosztümös miniszéria Európában játszódó részeinek egy részét Magyarországon forgatták. Az Egyesült Államok második elnökének és egyben első alelnökének életét felelevenítő sorozat producerei a legjobb televíziós miniszéria vagy film díját, a címszerepet játszó Paul Giamatti a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést, a feleségét alakító Laura Linney a legjobb női főszereplő díját, a Benjamin Franklint életre keltő Tom Wilkinson a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Arany Glóbuszt vehette át. "Az Egyesült Államokon kívül kizárólag Magyarországon forgatott a John Adams stábja" - mondta el Adam Goodman, a Mid Atlantic Films vezetője. Annak, hogy a hollywoodi filmesek választása Magyarországra esett több oka is volt: "a kiváló helyszínek, a korszerű technikai háttér, a felkészült magyar stáb és a kedvező adózás egyaránt szerepet játszottak a döntésben" - tette hozzá a producer. Adam Goodman felidézte, hogy a csaknem 150 fős magyar stáb 2007 nyarán hat és fél hétig dolgozott az HBO minisorozatán. A Magyar Mozgókép Közalapítvány felügyelete alatt működő Mafilm studió fóti műtermeiben, valamint Keszthelyen, Sóskúton, Fertődön és Kecskeméten a sorozat Európában, azon belül elsősorban Franciaországban játszódó jeleneteit rögzítették. A Mid Atlantic Films az utóbbi években több nagyszabású külföldi produkciót is Magyarországra csábított, többek között a Guillermo del Toro rendezte Hellboy 2 - Az aranyhadsereget is - emelte ki a producer.
A Kis Vuk végül elérte itthon a 60 ezer nézőt
Annak ellenére, hogy rettenetesen mutatkozott be a Kis Vuk a magyar mozikban, némi ügyeskedéssel sikerült elérnie a készítőknek, hogy a vállalt nézőszám teljesüljön és így ne kelljen anyagilag rosszul járniuk. Azért vagyunk rászorulva a negatív kicsengésű "ügyeskedés" szó használatára, mert az év végi országos összesített mozis nézettségi adatokból az derül ki, hogy bár itthon 61191-en látták a Kis Vukot, s ezzel a novemberi állás szerint az 51. legnézettebb film volt 2008-ban Magyarországon (a Halálfutam és az X-akták: Hinni akarok között, megelőzve pár hellyel az Oscaros Nem vénnek való vidéket), viszont mindezt úgy sikerült elérni, hogy a csökkentett helyár miatt átlagosan csak 635 forintba került egy jegy a filmre. Ez pedig még egy matiné előadásokkal bíró filmnél is kivételesen alacsony szám, általában csak a kisebb mozikban vetített művészfilmek bírnak alacsonyabb értékkel (meg persze a nézettségileg ugyancsak hatalmas csalódást keltő Alföldi Róbert-féle Nyugalom, mely 353-as átlagárral lendült át a 25 ezer nézőn.) Egy tipikus hollywoodi film átlagjegyára 1020 forint. A Kis Vuk egyébként 1,4 milliárd forintból, vagyis jelenlegi árfolyamon 7 millió dollárból készült (korábban persze más volt az árfolyam), s ennek az összegnek mindössze alig ötöde, vagyis kb. 250 millió forint volt állami támogatás, a többi egyéb forrásokból származott.
Hírek a Motel 3-ról
Eli Roth filmje, A Motel a premier idején meglehetősen nagy port vert fel, sokan már-már egy Fűrész-szintű sikersorozatról kezdtek beszélni, azonban az első részt követő évben mozikba került Motel 2 már sokkal enyhébb visszhanggal bírt, s nem is meglepő, hogy 2008-ban nem láthattunk harmadik Motel-filmet. A bevételi adatok is beszédesek, melyekből lehet következtetni arra, hogy a nézőknek általánosságban nem jött be a film, hiszen míg az első rész Amerikában 47, a világ többi részén 33 millió dollárt termelt, addig a második kénytelen volt beérni egy 17+18 milliós bevételpárral. 2008-ban jó ideig csak pletykákat lehetett hallani egy esetleg harmadik epizódról, de most már biztos, hogy a Screen Gems stúdió nagy erőkkel írót keres a Hostel III-hoz, mely csakis DVD-n fog megjelenni, ami ugyan a költségvetést behatárolja, viszont szabadabb mozgásteret ad a készítőknek - természetesen korhatár szempontjából. Scott Spiegel, aki eredetileg a harmadik rész író-rendezője lett volna, úgy tűnik, hogy csak produceri beosztást fog kapni.
Mi történt a Jóbarátokkal?
Bár messze nem a Jóbarátok volt a legjobb kortárs szituációs komédia, de tény, hogy Amerika kedvence volt. A stílus nálunk sajnos megbukott.Magyarország nem vevő a szituációs komédiákra, ezt hajtogatja folyton folyvást a hazai kereskedelmi televíziók programigazgatósága, s ennek köszönhető, hogy idehaza nem nagyon látni 21-22 perces vicces sorozatokat főműsoridőben. Amikor ilyesmivel próbálkoztak a magyar adók, akkor ugyanis csúfosan besült mind a Jóbarátok, mind az Egy rém rendes család, mind legutóbb a Joey - így marad ezen sorozatoknak a délutáni idősáv, mint például jelenleg a TV2-n a Dokiknak. (Bár halkan megjegyezzük, hogy a jelenlegi legnézettebb amerikai vicces sorozatot, a Két pasi - meg egy kicsit a Viasat 3 nemrég fejezte be adni, de természetesen Charlie Sheen vígjáték-sorozata sem járt nézettségi rekord magasságokban.) Ha már minket nem érdekel a műfaj (ezt mondják), akkor csodálkozzunk el azon, hogy azokból a színészekből, akik hetente 20-22 millió amerikai nézőt (és 8-900 ezer magyart) bűvöltek el, miért nem lettek mozisztárok? Mint a példa is mutatja, a moziból a tévébe, akárcsak a tévéből a moziba közel sem olyan egyszerű az átjárás. Meglehetősen kevesen képesek kitörni a kis dobozból, hogy aztán a nagy vásznon vitézkedjenek. De a kevesek nevét azért megjegyzi az ember, elég csak George Clooney-ra vagy Jessica Albára gondolni.Viszont hiába a milliók szeretete, úgy tűnik, a Jóbarátok sztárjai meglehetősen csereszabatosak voltak, hiszen egy kivétellel egyikük sem tudott a 2004-ben véget ért sorozat óta számottevő mozis karriert befutni. Matt Leblanc (Joey) egy ideig nem is nagyon próbálkozott, hiszen a Jóbarátok után a nagyon csúnya véget ért Joey című sorozatban próbálta továbbra is elbűvölni a nézőket. Azóta, hogy az NBC lekapta műsoráról a gyenge szitkomot, nem is láthattuk őt sem a képernyőn, sem a mozikban, ahol is a legutolsó emlékünk a Charlie angyaliban letudott nyúlfarknyi haknija volt. David Schwimmer bevallottan nem is nagyon erőltette a színészkedést, hanem inkább a rendezésre koncentrált. Pár független filmben láthattuk őt ennek ellenére - mind a Rosszbarátok (khm..., az eredeti címe Big Nothing), mind a Duane Hopwood a jobban sikerült filmek közé tartozott, de sajnos szinte senkit sem érdekeltek. Annál inkább a 30 Rock című komédiában való röpke vendégszereplése és főleg a Madagaszkár című filmben elkövetett Melman-szinkronja. A direktori karrierje azonban sínre került Schwimmernek, hiszen két bemelegítő Joey-epizód rendezése után első mozifilmje a Run Fatboy Run megbukott Amerikában (6 millió dollár), de a nemzetközi siker (29 millió dollár) segítségével térképre kerülhetett Hollywoodban. A Jóbarátok időszakában Courteney Coxnak (Sikoly), Lisa Kudrow-nak (Csak egy kis pánik 1-2) és Matthew Perry-nek (Bérgyilkos a szomszédom 1-2) is akadtak kisebb-nagyobb mozis sikerei, de azokban általában vagy mellékszereplők voltak vagy nem csak ők adták el a filmet. Érdekes módon amikor hirtelen rájuk szakadt a sok szabadidő - vagyis a sorozat kifutását követően - egyikükért sem kapkodtak a mozifilmek készítői (mindössze Kudrow két filmje, a Hepiendek és P.S. I Love You került vászonra). Csak kisebb, DVD forgalmazásra szánt filmekben jutottak szóhoz, visszakerültek a tévésorozatok világába és ott próbáltak kitörni a skatulyából. Cox a Dirt - A hetilap című sorozatnak nem csak főszereplője volt két évadon át, hanem egyik készítője is, ráadásul most állítólag új szérián dolgozik. Perry tévés visszatérése is kérészéletű volt, hiszen a Színfalak mögött című dramedy mindössze egy évadot érhetett meg - most állítólag ő is új szérián dolgozik End of Steve címmel. Kudrow Visszatérés című sorozata ugyancsak alig egy évadot ért meg az HBO-n, viszont ő a többiekkel ellentétben - főleg a P.S. I Love You sikere után - addig kívánja ütni a vasat, amíg az meleg. Többek között Jessica Biellel és Don Cheadle-lel is forgat abban a reményben, hogy valamelyik próbálkozása mozis forgalmazásra kerül. Az egyetlen kivétel, kell-e mondanunk, Jennifer Aniston. Ő "megcsinálta magát" (vagy őt "csinálták meg"), de ő elmondhatja magáról, hogy a Jóbarátok óta készített öt filmjének mindegyike megjárta a mozikat, sőt, a Derült égből Polly és a Szakíts, ha bírsz Amerikában a 100 millió dolláros bevételi határ környékén végzett (A Kisiklottak, az Azt beszélik... és a Jóbarátnők, khm, már nem aratott közönségsikert). Azonban két éve már Anistont sem láttuk moziban, de nemsokára vissza fog térni - előbb októberben a He's Just Not That Into You-val (társai: Ben Affleck, Drew Barrymore, Scarlett Johansson), majd decemberben a Marley and Me-vel (társa Owen Wilson.) Azaz hiába a kedveltség, hiába ismerik meg őket az emberek mindenhol, úgy tűnik, hogy mozifilmet még így sem lehet velük (az arcukkal, a nevükkel) eladni. Mindennek csakis a Jóbarátok-skatulya lenne az oka? Vagy csak nem mernek kockáztatni a producerek? Vagy, ha a Jóbarátok sugárzása alatt készült mozifilmjeiket nézzük, talán éppen attól félnek, hogy már nem is érdekli a szextett a nézőket?
Tarolt a Knight Rider
Jött, látott és győzött az új Knight Rider-film, tehát az új köntösbe bújtatott retrónak mégiscsak van létjogosultsága. Mese nincs, sorozat következik.Ki tudja, hogy mi ütött mostanában a sorozatkészítőkbe, de az idei évadban meglehetősen sok retró jellegű széria került ki a kreatívok keze alól. A sor a Bionic Womannel kezdődött, mely egy régi, '70-es évekbeli sorozatnak volt a feldolgozása, s mely még a Heroes-t is meghaladó nézettséggel nyitott ősszel az NBC-n. (A 8. rész után le is került a műsorról, hogy soha többé ne térjen vissza...). Utána következett a Fox sorozata a '80-as évek egyik mozis sikerfilmjéből, a Halálosztóból Terminator: The Sarah Connor Chronicles címmel. Ez ugyancsak ritka nagy, 20 milliót megközelítő nézettséget hozott a premier alkalmából, de két hét alatt beállt a vele párban vetített Prison Break 7-8 milliós szintjére, így teljes sikernek ezt a feldolgozási próbálkozást sem nevezhetjük. Egy, csak egy legény maradt, hát talpon idén, mégpedig a Knight Rider-film, melyet az NBC elővigyázatosságból nem sorozatként rendelt meg, hanem fenntartotta magának az opciót, hogy siker esetén ősztől egy Knight Rider-sorozattal folytatja a tévéfilmben megkezdett történetet. A siker pedig nem maradt el: ugyan nem Terminátor-számokkal nyitott mindenki kedvenc KITT-jének újragondolása, de a kétórás időtartamú film mindvégig megtartotta nézőit, sőt, egyre többen ragadtak ott az NBC-n. Így szinte biztosra vehető, hogy ősszel hosszabb távra is berendezkedhetnek a fekete színű automobil Hasselhoff-mellszőrzetű fanatikusai. A siker egyébként 12,5 milliót meghaladó nézettséget jelent, mely összehasonlítva a többi rajongói kedvenc-sorozattal meglehetősen jónak mondható, hiszen az NBC üdvöskéje, a Heroes 10-11 milliós táborra bír, míg a fent említett Prison Break 7-8 millióssal. Azt természetesen mondani sem kell, hogy a nem csak nézői, hanem kritikai sikerek, mint például a Lost (14-15 millió néző) vagy a House (18-20 millió néző) más kategóriába tartoznak, de a Knight Riderrel sosem a folyton a ceruzájuk végét rágó, magukat kritikusnak nevező tudorokat akarták lenyűgözni, hanem a nép egyszerű fiait. Ennek megfelelően a Knight Ridert adó NBC nem is küldött ki a kritikusoknak megtekintésre és véleményezésre kópiát, így csak vasárnap derült ki, hogy az eredeti KITT készítését követő 25. évben játszódik a film. A történet szerint KITT szülőatyja egy új KITT-tet tervezett (akinek a hangmembránjai Val Kilmer baritonján rezegnek). Nekivág az ismeretlennek, amikoris titokzatos fegyveresek végeznek tervezőjével. Kisvártatva össze is gyűlik egy nagy csapat, melyben a tervező lánya és egy Michael Knight-utód bohém, ex-kommandós srác megpróbálja kideríteni, hogy mit vétett és kinek a meggyilkolt öreg tudós. Ahogy az várható volt, a készítők több szálon is megpróbálnak az eredeti sorozathoz kapcsolódni, s a filmben még maga David Hasselhoff is villámlátogatást tesz. Kiderül, hogy az egyik szereplőhöz gyengéd szálak kötik - de persze ettől még maga az autó, a Pontiac-ot leváltott Ford a főszereplő (a tervezője el is ejt egy célzást a sokaknak nem tetsző kocsiváltásra). KITT most már nem csak olyan trükkökre képes, mint elődje, hanem színváltoztatástól kezdve az átalakulásig mindenfélére kiterjednek a képességei. A film tehát sikerrel nyitott, a sorozatról szóló döntés bármelyik pillanatban megszülethet. A nagy kérdés, hogy Mike Traceur, illetve az őt alakító Justin Brueningnek sikerül-e olyan hírnévre szert tennie, mint Michal Knightnak és az őt alakító David Hasselhoffnak.
Xéna a leszbikusok között
Lucy Lawless, akinek a neve a popkultúrában menthetetlenül összeforrt Xénáéval, a harcos hercegnővel, némi sci-fis kitérés után egy igazi női drámába vág bele, mégpedig leszbikusok mikroközösségéről szólóba. Lawless-t a Xéna végeztével sorozatfőszerepben csak a korai halált halt Tarzan-sorozatban láthattuk, de a színésznő olyan szériákban vendégeskedett, mint a Két pasi meg egy kicsit, a Veronica Mars vagy a Burn Notice, s az utóbbi időben a Csillagközi rombolóban láthattuk több mint egy tucat epizódon keresztül.A színésznő az idehaza L címmel vetített The L Word januárban induló hatodik szezonjában lesz látható, egy "szigorúan titkos" szerepben. A sorozat ezen évadja egyben az utolsó is lesz, de a rajongóknak nem lesz oka szomorkodásra, hiszen miután befejeződik, a rákövetkező szezonban elindul egy The L Word-spinoff is.
Spielberg is kapott egy Arany Málnát
A Razzies-t, vagyis az Aranymálna díjat is kiosztották Hollywoodban, s sokak meglepetésére Uwe Boll mellett Steven Spielberg is átvehetett volna egy "szobrot" - ha elmegy a díjátadóra. Meglepetés, hogy az év egyik legnagyobb sikere, a Mamma Mia! is megnyert egy kategóriát. Az Indy 4. "sikere" nem meglepő, hiszen nagyon megosztotta a közönséget: van, aki vaskalaposan bizonygatja, hogy Lucas és Spielberg nem csinált semmi különöset, csak egy modern Indiana Jones-t és a régi filmek is hasonlóak voltak, míg mások a negyedik rész címének említésekor automatikusan az ilyen alkalmakra a zsebben hordott hányózacskójukhoz nyúlnak. (Mi belgák vagyunk, szerintünk közepes volt, felejthető.)
A nap vesztese mégsem Harrison Ford filmje volt, hanem Paris Hilton (3 díj) és Mike Myers Love Guru-ja (3 díj). A díjazottak névsora a következő:
Legrosszabb film: Love Guru
Legrosszabb színész: Mike Myers (Love Guru)
Legrosszabb színésznő: Paris Hilton (A dögös és a dög)
Legrosszabb női mellékszereplő: Paris Hilton (Repo! - A genetikus opera)
Legrosszabb férfi mellékszereplő: Pierce Brosnan (Mamma Mia!)
Legrosszabb filmes páros: Paris Hilton és Christine Lakin vagy Joel David Moore (A dögös és a dög)
Legrosszabb előzmény, folytatás vagy feldolgozás: Indiana Jones és a Kristálykoponya királysága.
Legrosszabb rendező: Uwe Boll (1968: Tunnel Rats, A király nevében, Postal)
Legrosszabb forgatókönyv: Love Guru (Mike Myers és Graham Grody)
Életmű-díj: Uwe Boll (Németország válasza Ed Woodra).
Csak konzolokra jön az új Indy játék
Nemrégiben számoltunk be arról, miszerint a LucasArts a Star Wars világában játszódó The Force Unleashed kedvéért dobta a legújabb Indiana Jones játék tervezetét. Mára bebizonyosodott, hogy ez nem igaz - de sajnos csak részben. A hivatalosan Indiana Jones and the Staff of Kings címet kapott projektről a fejlesztők ma rántották le a leplet. Kezdjük rögtön a rossz hírrel: a játék csak PSP-n, Wii-n, PS2-n és NDS-es jelenik meg. Vagyis nem elég, hogy a PC-sek, de még a jelenlegi generációs konzolokkal bíró játékosok sem kapnak Indyből. A Staff of Kings 1939-ben játszódik és Indy - szokás szerint - szinte az egész Földet körbeutazza, hogy megszerezze a Mózes botja névre hallgató relikviát. Ellenfele Magnus Völler névre hallgat, aki szintén eme kincsre vágyakozik. Természetesen temérdek akciójelenet és jó pár logikai feladvány vár ránk az út során. Wii-n két fős kooperatív játékmód és az irányítóval vezérelhető ostor teszi élvezhetőbbé a Staff of Kings-et. Jó hír lehet a rajongóknak, hogy megnyitható extraként a klasszikus Indiana Jones and the Fate of Atlantis nevezetű kalandjáték is megtalálható lesz a játékban.
Jason Bourne az Eletronic Arts tulajdona
Az Electronic Arts vette meg a Ludlum Entertainmenttől napjaink egyik leghíresebb kémsztorijának játékkészítési jogait.
A Ludlum Entertainment kizárólagos, az egész világra kiterjedő licencet biztosított az Electronic Arts számára, hogy utóbbi videójátékokat készíthessen Robert Ludlum művei, köztük a világsikerű Jason Bourne sorozat alapján. A több évre szóló megállapodás alapján készülő első játékot, melynek alapjául a Jason Bourne kötetek szolgálnak, a svédországi Uppsalában működő Starbreeze Studios fejleszti. Nemrégiben még a Sierra birtokában voltak a jogok és végül tavaly megjelent az első akciójáték, a High Moon fejlesztette The Bourne Conspiracy. A program elég mérsékelt sikert aratott és az Activision - Blizzard egyesülésekor a jogokról le is mondott a kiadó. Azok így visszakerültek a Ludlum Entertainment birtokába, ahonnan most az EA megvásárolta. Szerencsére ezúttal egy igen tapasztalt csapat kapta a megtisztelő feladatot, hiszen az Electronic Arts a Starbreeze Studiost bízta meg a jelenleg csak Bourne munkacímen futó akciójáték fejlesztésével. Akinek nem ismerős a csapat neve, annak elárulnám, hogy eddig olyan programokat készítettek, mint a Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay vagy a konzolokon nagy sikert aratott The Darkness.Sajnos mind a kiadó mind pedig a fejlesztők elég fukarnak bizonyultak az információk terén, így mindössze annyit lehetett megtudni, hogy egy több éves megállapodásról van szó, ami minimum három játékot jelent.
A Sötét lovag 2008 legsikeresebb filmje
Nem meglepő módon Christopher Nolan második, Heath Ledger első és utolsó Batman-filmje lett a 2008-as év legsikeresebb alkotása. 996 milliós összbevétele alaposan odavert minden más indulónak. Ebben természetesen nincsenek benne az időközben megjelent DVD és Blu-Ray eladások, amiből szintén 100 milliós nagyságrendű bevételek származhattak már eddig is, szóval valahol 1,2 milliárd dollárnál járhat a Warner Bros. A második Indiana Jones negyedik visszatérése. A Kristálykoponya királysága sok rajongót elszomorított, de végül 786,5 millió dolláros összbevételt termelt be Spielbergéknek. Meglepetésre a harmadik helyre a Kung Fu Panda harcolta be magát 631,9 milliós bevétellel. A DreamWorks így újabb sikeres animációs franchise-t indított útjára. Will Smith a Seven Pounds-szal talán meg fog bukni, ám a Hancock 624,3 milliós összbevétele kárpótolhatja a stúdiót. Természetesen folytatódik a szuperhős kalandja. Robert Downey Jr. visszatérése, a Vasember 581,9 milliójával az ötödik, őt pedig a nálunk is hatalmas sikernek számító Mamma Mia! követi 572,2-vel. Daniel Craig második 007-es kalandja, A Quantum csendje a hetedik méghozzá 537 millióval. A Pixar legújabb mesterműve, a Wall-E a nyolcadik (507,2 millió), míg a Madagaszkár 2 a kilencedik helyet szerezte meg (460,7 millió). A sort a Narnia krónikái: Caspian herceg zárja 419,6 milliós összbevétellel.
Elveszett Will Smith varázsa?
Will Smith mondhatni napjaink új Tom Hanks-e lett, hiszen bármihez ért, arannyá változott, ami már csak azért is nagy szó, mert termelt bevétel tekintetében nem számított, hogy egy film kommersz popcorn mozi, vagy mély jelentéstartalommal bíró alkotás. Tom Hanks-nek a Forrest Gumppal 90-es években kezdődött egy olyan sok éves időszaka, amikor kvázi nem tudott hibázni, egy kivételével az összes filmje 20 millió dollár körül nyitott Amerikában, s ennek megfelelően el is érte a 100 millió dolláros belföldi álomhatárt. (Azóta viszont a kevésbé kommersz filmjei, a Betörő az albérlőm és a remek Charlie Wilson háborúja (kritikánk itt) közel sem teljesítettek ilyen jól bevételileg, ami minket nem zavar, maximum a hollywoodi stúdiófőket.) Will Smith még magasabbra tört, hiszen a Bagger Vance legendája és az Ali óta, vagyis 2002-től kezdve 7 filmje nyitott 40 millió dollár fölött Amerikában, de a nyolcadik is, a a legkevésbé kommerszebb, 2006 egyik legjobbja, a Boldogság nyomában (kritikánk itt) is 26 milliós premierhétvégét tudhatott magáénak, hogy aztán összbevétel szempontjából lepipálja az Én, a robotot és a Bad Boys 2-t is. Azonban Willl Smith legújabb filmje, a pár hete bemutatkozó Seven Pounds (rendezte az a Gabriele Muccino, aki a Boldogság nyomában-ért is felelős volt) már nem követte a sormintát és az 55 millió dollárból készült mozi első hétvégés bevétele még a 15 millió dollárt sem érte el, így akár az is előfordulhat, hogy Smith ezúttal a 100-as határ alatt marad. (Ami persze a néző számára mindössze statisztikai érdekességgel bír, más jelentősséggel nem. A film Hét élet címmel hozzánk február 26-án fog befutni.)
Van hozzá képünk: Transformers 2

Nálunk június 25-én kerül mozikba a Transformers - Revenge of The Fallen címre hallgató robotos folytatásfilm, aminek továbbra sincs még hivatalos magyar címe, pedig rajtunk nem múlik, naponta kopogunk be a UIP Dunafilm sajtóoldalára, hogy megtudjuk, miképp kereszteltetik el 2009 egyik sikerfilmje. Mert a sikert borítékolni lehet, nehéz elképzelni, hogy akkora pofáraesésben lenne része a készítőknek, mint a Narnia folytatása esetében, s természetesen a siker újabb folytatást vonhat maga után, nem véletlenül nem "számosították" a film címét, hanem mindössze alcímeznek a jelen kor divatját követve. Miközben azt várjuk, hogy kijöjjön az új Transformers előzetese (és azon filózunk, hogy hátha az egyébként remek, de az első részben elég arctalan rendezést produkáló Michael Bay a várható harmadik részre átadja a karmesteri pálcát valaki másnak), az Empire és USA Today karácsonyi ajándék gyanánt megjelentette a Revenge of The Fallen első hivatalos sajtóképeit.
Sötét lovag - minden idők legjobb filmje?
Az új Batman-folytatás a Sikoly és az Austin Powers babérjaira tör, rekordot rekordra halmoz és az IMDb-n már a Keresztapát is megelőzte. Netes újságok, hogy a klikkszámot növeljék, rengetegszer írnak holmi csúcsdöntögetésről és rekordokról, de ezen híradások nagy része teljesen marginális, így például az is, hogy a Cloverfield lett minden idők legjobban nyitó januári filmje vagy a Legenda vagyok a legnépszerűbb karácsony előtti alkotás. Ezzel szemben a Sötét lovag valóban hatalmas tettet vitt véghez, hiszen nem elég, hogy minden idők legjobb nyitónapi bevételét elhódította a Pókember 3-tól, hanem még a nyitóhétvégi rekordot is megdöntötte - Amerikában. Úgy tűnik, minden évre jut egy efféle nyitónap-döntögető rekord, hiszen a hype-os filmeket mindenki a bemutató pillanatában szeretné látni. 2004-ben a Pókember 2 új csúcsként 40,5 millió dollárt hozott premierjének napján, rá egy évre a Sith-ek bosszúja 50 milliót, majd jött a Karib-tenger kalózainak második része és az 55 millió dolláros kasza az első napon, melyet rá egy évre a Pókember 3. része adott át a múltnak 59,8 milliós bevétellel. A Sötét lovag pedig... hihetetlen 67,1 milliós tarolást hajtott végre. Utóbbi azért is tiszteletreméltó teljesítmény, mivel annak idején, talán a régi Batman-filmek kudarcának is köszönhetően az "első rész" mindössze 48,7 millió dollárt keresett az első hétvégén, ami korunk legnépszerűbb műfaja, a képregényfilmek szintjén meglehetősen közepes, hisz még a Fantasztikus négyes vagy Hulk is több nézőt vonzott a premier alkalmából. Azonban már az első film kifutása is mutatta, hogy van potenciál a DVD-forgalmazás terén, hiszen míg az átlagos képregényfilmek összbevétele mindössze 2-3-szorosa a hétvégi nyitánynak, addig a Batman: Kezdődik! sikere 200 millió dollár fölé kúszva több mint 4-szeresére dagadt a bemutatóhoz képest. (A 166 milliós nemzetközi bevétel sem robbantott kasszát - na, de majd most.) A felvezetőben közölt összehasonlítás pedig abból következik, hogy a folytatásos filmek esetében a nézők véleménye remekül követhető a bevételek alakulásából. Például a Pókember minden egyes része valamivel kevesebb bevételt hozott, mint az el
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!